Keresés

Csapatépítő ajánló őszre

Akárhogy is fáj kimondani, lassan túl vagyunk a nyár felén és az előrelátóbb vállalatok már elkezdtek készülni az őszi összerázókra, sőt van, aki már az évzáró eseményét tervezgeti. A legjobb helyszínek gyorsan elfogynak, a foglaltsági szint növekedésével pedig az árak is emelkednek, így érdemes előrelátónak lenni és időben lefoglalni a vágyott programokat.

Ebben a cikkben összegyűjtöttük azokat a programlehetőségeket és csapatépítőket erre az őszre, amikkel nem lehet mellélőni, ha azt szeretnénk, hogy a csapatunk jól érezze magát.


A HomeUnity Online és Offline csapatépítőkkel egyaránt foglalkozik, ezért bátran állunk elébe mindkét területen bármilyen megkeresésnek. Igyekszünk olyan programokat kidolgozni és megvalósítani, amelyek elérhető áron vannak minden érdeklődő vállalkozás számára, a mostani gazdasági helyzetben ezt különösen fontosnak tartjuk.


Több napos elvonulások


A nyárt követően gyakori tendencia, hogy a dolgozók eltávolódnak egymástól, a felváltva kivett szabadságok, a piaci állóvíz és még számtalan egyéb indok miatt. Ezért a legtöbb cég az őszi időszakra, főleg szeptemberre és októberre tervezi azokat a több napos elvonulásokat, ahol a nyár után újra összerázódhat a csapat és így hatékonyabbá válhat a későbbi közös munkájuk is.

Az ilyen alkalmakra külön csomagokat állítottunk össze, amelyek maximálisan az egyes cégek igényeire szabhatók.

Több, mint 20 különböző szálláshellyel állunk stratégiai kapcsolatban.


Ezek a szálláshelyek kifejezetten a 15-50 fős KKV-k számára kínálnak költséghatékony és magas minőségű csapatépítő helyszínt, Budapest közelében és az ország távolabbi pontjain egyaránt.


Ezzel párhuzamosan rendszeresen bonyolítunk le nagy vállalatok számára 100+ fős csapatépítőket is az ország egész területén. Itt főleg szállodaláncokban vagy kisebb településeken egymáshoz közel eső prémium szállásokon történik az elszállásolás.




Program tekintetében lehetőség van arra, hogy a 1-2-3 napos programot az teljeskörűen a mi csapatunk menedzselje le (utazás, catering, programok, képi anyagok igény esetén), de arra is nyitottak vagyunk, hogy csak egy-egy programelemet illeszünk be a már kész csapatépítők menetrendjébe.


Programjaink a teljesség igénye nélkül lehetnek:

  • Aktív pihenést nyújtó programok (e-bike túra, offroad, élményelemek stb.)

  • Csapatépítést célzó, intenzív aktivitások (kalandjáték, kincskeresés)

  • Tréningek (Mindfullness, retorika, csapatdinamika, tárgyalástechnika)

  • Kiegészítő programok (kvíznight, koktél workshop, vezetett vetélkedők)

  • Szórakoztató eszközök bérlése (pókerasztal, karaoke szett, gifie)



A programokat 100%-ban az ügyféligények alapján állítjuk össze és külön figyelünk rá, hogy maximálisan illeszkedjenek az elvárásokhoz és a költségvetéshez.


Kiemelt helyszíneink közé tartozik Tokaj-Hegyalja, a Balaton felvidék, Tiszató környéke és Eger, de az ország egész területén vannak partnereink, akikkel hatékonyan és versenyképes áron tudunk együttműködni.


Budapesti csapatépítők


Ha csak rövidebb, egy napos csapatépítőre van lehetőség, akkor is állunk rendelkezésre. Itt elsősorban a budapesti egy napos kalandjátékunkat szoktuk ajánlani (de rendeztünk már tesztvezetés napot, kvíz show-t és prémium gin workshop-ot is).


A kalandjáték egy 2-5 órás program, ahol a város egy adott részén versenyeznek egymással 5-10 fős csapatokban a kollégák. A csapatépítő során olyan feladatokat alakítunk ki, amelyek szórakoztatóak és felváltva veszik igénybe a kreativitást, csapatmunkát, ügyességet és az improvizációs készségeket.

Az esemény elején és végén közös csapatépítés zajlik 15-30 percben, így megvan a kisebb csapatokat összekovácsoló jótékony hatás is és a teljes céget erősíti közösségi esemény érzete is.



Természetesen ezeken kívül is rengeteg programmal és aktivitással várjuk ügyefeleinket, ezekről részletesebben ITT tájékozódhatnak, de keressenek minket üzenetben vagy telefonon is bátran az ingyenes demókért és a részletesebb információkért.


A következő cikkünkben az online csapatépítő lehetőségekről lesz szó részletesebben.


#nyár #csapatépítős #csapatépítő #tréning



14 megtekintés0 hozzászólás