Keresés

Miért reagálunk túl mindent? Élet a feszültség korában

2015 telén járunk New Yorkban. Az üzletek és az utcák tele voltak karácsonyi díszekkel és fényekkel, a templomokból pedig a gyermekkórus dala zengett végig a téren. Senki nem számított arra a katasztrófára, ami a közeljövőben következett be.


Joshua Feurstein megállt a helyi Starbucksban, ahol minden reggel, hogy megvásárolja a szokásos napindító kávéját. Az üzletbe lépve köszönt és a bariszta is üdvözölte a megszokott mosollyal az arcán. Azonban miután megkapta a kávét és elégedetten végigfuttatta rajta a szemét, egy kellemetlen változást fedezett fel.


Hova tűnt Jézus?




Eddig minden decemberi kávés poháron az ünnepek közeledtével a Starbucks feltüntette Jézus képét és a Boldog Karácsonyt feliratot írta alá. Ehelyett most a Kellemes Ünnepeket felirat díszelgett a poháron.


Igen, bármilyen hihetetlenül is hangzik, a Starbucks, a világ legnagyobb kávéforgalmazó üzletlánca, a koffein gonosz birodalma, a céges szörny, ami a föld minden plázájában ott terpeszkedik, ezúttal túl messzire ment.


A karácsony szellemét gyalázták meg (és talán Jézust is)


Mindannyiunk szerencséjére Feuerstein nem volt meghunyászkodó típus. Nem, ő az a bátor férfi volt, aki kiáll amellett, ami helyes és feláldozza saját idejét és energiáját, hogy megmutassa a társadalomnak az utat ami egy jobb világhoz vezet.


Igen, Joshua Feurstein hazament és készített egy Youtube videót.


A videóban elmondta, hogy a Starbucks, hogyan csatlakozott a “Karácsony elleni háborúhoz” és, hogy a Keresztényeknek harcba kell szállniuk ezzel.


Mi volt a haditerv?


Mindenki, aki kávét rendel a Starbucksban mondja azt a saját neve helyett, amikor megkérdezik, hogy “a nevem Boldog Karácsonyt”, így a Star Bucks dolgozók kénytelenek lesznek ezt írni a pohárra.


Zseniális ötlet.


Feuerstein feltöltötte a videót a Yotube-ra és azóta több, mint 12 millióan nézték meg. Címlapra került a The Washington Post, New York Times és a The Atlantic lapokban is. Összefoglalva egy teljesen ismeretlen srác felhúzta magát egy multi döntésén és szembement az óriással, majd óriási port kavarva valódi nyomást gyakorolt az említett óriásra.


Néhány generációval korábban a nagyapám, valószínűleg sokak nagyapjával egyetemben lovon vágtázott az orosz síkságon, vagy biciklin gurult vagy papírtalpú csizmában menetelt és végignézte ahol a közeli ismerősei és bajtársai egymás után hullanak el körülötte.


12 évvel ezelőtt az egyik barátom utcára került, mert a válság során feleslegessé vált a munkája és a frissen felvett svájci frank alapú hitele sem hatott támogatólag, ahhoz, hogy talpra tudjon állni. Így 35 évesen költözhetett vissza a szüleihez.




Napjainknak is megvannak a nehézségei és küzdelmei. A 20-as éveikben járók azért küzdenek, hogy megtalálják a “safe spacest” az egyetemen, ahol nem kell meghallgatni azokat a sajátjuktól eltérő vagy ne adj isten ellenséges nézőpontokat, amelyek esetleg sérthetik a lelki világukat. Vagy azon próbálnak túllépni, hogy valaki mikro-tramuát okozott számukra azzal, hogy nem nevezte bátornak azt a túlsúlyos hölgyet, aki az aktuális véleményvezér újság címlapján a body positive világnézet ambassadoraként jelent meg.


A túlreagálás mindenhol jelen van a mai világban, a politikai jobb és bal oldalon, az öreg és fiatal generációknál, minden embernél függetlenül az etnikai és gazdasági hovatartozástól. Valószínűleg az első olyan korszakát éljük az emberiségnek, ahol mindenki azt érzi, hogy valamilyen szinten erőszak áldozata. A leggazdagabb milliárdostól kezdve, aki szentül hiszi, hogy a rá kiszabott adó túl magas, az egyetemistáig, aki bár állami ösztöndíjon tanul és a szülei fizetik minden kiadását, mégis látványosan szenved az élet nehézségeitől.


A legtöbb ember azt hiszi, hogy az emberiség polarizált lett és egyre jobban hasonlítunk egymásra. A politikai nézetek nem változtak akkorát az elmúlt évtizedekben, legalábbis az egyes felek közti megosztottság tekintetében. Ami változik az a mód, ahogy kezeljük a nézettbeli különbségeket és mindent támadásnak veszünk, ami ellenkezik a nézeteinkkel. Nem a nézeteink változtak meg, hanem a mód, ahogy érzünk a velünk egyet nem értő emberekkel szemben. Kevésbé vagyunk toleránsak, viszont sokkal emocionálisabbak és hirtelen haragúak vagyunk.





A kapcsolódás paradoxona


Az 1990-es években az internettel kapcsolatban egyértelműen óriási volt az optimizmus. Az ötlet, hogy az összes információ összegyűlik egy helyre és ehhez a hálózathoz mindenkinek hozzáférése lesz, azt az ígéretet hordozta magában, hogy az emberek közelebb kerülnek egymáshoz, elfogadóbbak és toleránsabbak lesznek.

Azonban sok esetben épp az ellenkezője történt. Valójában úgy tűnik, hogy minél inkább összeköttetésbe kerülnek az emberek, annál több eltérő nézőponttal találkoznak, amitől mérgesebbek lesznek és összességében feszültebbek is. Az eszköz, ami azért született, hogy közelebb hozza egymáshoz az emberek éppen, hogy eltávolítja őket egymástól, ironikus, ugye?


Az internet 3 féle módon járul hozzá a feszültségek növekedéséhez:


1. Ha van valamilyen elképzelésed vagy előítéled, akkor sose volt még ilyen könnyű olyan információt találni, ami megerősíti azt. Természetesen olyan információt is lehet találni, ami megcáfolná a tévképzeteket és sztereotípiákat, ugyanakkor ki az aki saját magát szeretné megcáfolni? A nagytöbbség leginkább megerősítést keres. Ha úgy gondolod, hogy a klímaváltozás egy hoax, akkor egy kattintásra vagy attól, hogy elolvass egy tudósok által alátámasztott cikket, miszerint valóban az. Ha azt hiszed, hogy Martha Stewart maga a Sátán, akkor nem kell sokáig keresned, hogy találj egy hosszabb írást, ami fényképekkel is igazolja ezt. Ha azt hiszed, hogy Trumpot a gyíkemberek juttaták hatalomra, abban az esetben valószínűleg oldalak és vélemények ezreivel biztosíthatod magad arról, hogy nem kattantál meg.




2. Azonnal elérhető számodra minden szenzációhajhász cikk és hír, ami csak megerősít az elképzeléseidben. A sajtó úgy tárja eléd a híreket, hogy ne is merüljön fel benned kétség velük kapcsolatban. A legtöbb ember elfelejti, hogy a média célja most már nem az, hogy a leginkább fontos, legnagyobb jelentőségű eseményekről tudosítson. Az elsődleges szűrő a minél több olvasó és minél több kattintás elérése. Ezért mindig azok az üzenetek fognak előnyt élvezni, amik a figyelmet keltik fel.


3. Az emberek eltávolodtak egymástól. Régen, amikor a kommunikáció egyetlen formája a szemtől szembeni beszélgetés volt, akkor ha belefutottál valakibe és láttad rajta, hogy nem ért veled egyet, akkor olvashattál a testbeszédből, az apró jelekből és a hangsúlyából is. Ezek alapján legtöbbször láthattad, hogy a másik nem egy forrongó őrült, csak valaki aki nem ért veled teljesen egyet a témában. Ugyanakkor ma csak a képernyőt látjuk és egy apró képet a sarokban a vitapartnerünkről vagy rágalmazóról ha úgy jobban tetszik. Semmit nem tudsz róla, nem látsz semmilyen reakciót csak hanyagul odavetett sokszor ékezet nélküli mondatok tömegét. Ezért hajlamosak vagyunk minden támaszkodó hiányában a legrosszabbat feltételezi a másikról és ez még távolabbra taszít tőle.


Túlreagálás függőség Nem egyszerűen úgy tűnik, hogy több túlreagálás van a mai társadalomban, mint korábban, de úgy látszik, hogy a mértéke és mennyisége is folyamatosan növekszik a túlreagálásnak. Az emberek, akik 10 éve még azért panaszkodtak, mert nem volt karácsonyfa a plázában, ma úgy fogalmaznak, hogy: “háborúban állunk a karácsonyért”, mert az ateista szervezetek összefogtak, hogy kiírtsák a gyökerét is a kultúrából.

Az emberek, akik néhány éve azt mondták, hogy a vörös hús esetleg egészségügyi problémákat okozhat, ma azt állítják, hogy az orvosok összeesküdtek azért, hogy rákkal és más súlyos betegségekkel fertőzzék meg az embereket.




A probléma része az is, hogy a túlreagálás függőséget okoz. Élvezzük, hogy felsőbbrendűnek érezzük magunkat másoknál, amikor valami olyanról magyarázunk, amiről elhisszük, hogy jogos a felháborodásunk. Élvezzük, hogy a helyes oldalon állunk és szembeszállhatunk valami eredendően gonosszal. Emiatt valamilyen fura elegye képződik bennünk az érzéseknek, ahogy a felháborodás haragját körülfonja az igaszságérzet által kiváltott elégedettség és öröm. Az érzés, hogy egy jobb világot érdemlünk annál, mint amit kaptunk és ezért teszünk is azáltal, hogy panaszkodunk, egy olyan ördögi körbe vezet, amiből nehéz kibúvót találni. És amikor egy kérdésben mindkét oldal a saját álláspontját érzi jogosnak és megalapozottnak és mindkét oldal igazát végtelen elérhető információ támasztja alá, akkor kezd igazán zavarossá és aggasztóvá válni a helyzet.

Hogyan tovább Internet?


Az emberi történelemben a technológia, mindig a megváltó szerepében tisztelgett. A technológiai fejlődés, mint folyamat volt felelős a produktivitás exponencális fejlődéséért, az infrastruktúrás, orvoslás és egyáltalán az életminőség ugrásszerű javulásáért.

Egyre kevesebb ember él elnyomásban, a rabszolgaságot szinte teljesen felszámolták, az oktatás, a nemek közötti egyenlőség és úgy egyáltalán, az átlag polgárnak több joga van, mint eddig bármikor.


Sok ember úgy gondolja, hogy a technológiai fejlődés felszabadít minket és megszünteti majd a föld legnagyobb problémáit. Emberek, mint Mark Zuckerberg nyíltan beszélnek arról az ideális jövőről, ahol a föld minden emberer összekapcsolódik és ezáltal, mint egy varázsütésre megszűnnek a gondok.




De mi van, ha a technológia eléri vagy már el is érte azt a pontját, ahol átesik a görbe a csúcson és már nem tudunk többet profitálni belőle és inkább teher, mint áldás lesz?


Mi van, ha a végtelen mennyiségű információ feldolgozhatatlanná válik az emberek számára és a végtelen döntési opció csak megnehezíti a mindennapokat?


Mi van, ha az állandó fusztráció, a negatív hírek és az egymás figyelése olyan nyomást és figyelemzavart okoz, amit már nem tudunk kezelni és lassan mindenki depressziós lesz valami miatt?


#változás #online #internet #depression

4 megtekintés

Írj nekünk

Tel: +36 70 663 9009 Email: homeunityhu@gmail.com

Modul