HomeUnity Team

2022. aug 31.2 perc

Céges csapatépítők Budapesten és környékén

A HomeUnity alapításakor egy dologban biztosak voltunk, hogy a csapatépítő játékok kialakítása és fejlesztése során egyaránt szeretnénk figyelembe venni a kisebb és nagyobb létszámú csoportokat. Elhatároztuk, hogy a nagyvállalatok mellett, a kis- és középvállalkozások igényeit is szem előtt szeretnénk tartani. Portfóliónk bővítése során éppen ezért nem csak az online, de az offline térben is szívesen vállaljuk a csapatépítők megszervezését alacsonyabb létszámmal is.

Miért érdemes minket választanotok?

Elsősorban levesszük a vállatokról a csapatépítő szervezésének terhét, így senkinek sem okoz plusz munkát a tervezés. A szervezés mellett a lebonyolításból is aktívan kivesszük a részünket. Programjaink keretein belül egy képzett és nagy gyakorlattal rendelkező műsorvezetőt delegálunk a választott céges eseményre. Választhattok klasszikus csapatépítő játékot, kvízjátékot, mini-kalandjátékot, de akár szabadulószobát. Számunkra kiemelten fontos, hogy megtaláljátok a cégetek leginkább profiljához illő programot, amit kollégáink rövid konzultáció formájában segítenek.

Budapesti és vidéki partneri kapcsolataink is széleskörűek, így együtt, a számotokra leginkább megfelelő rendezvényhelyszínt tudjuk kiválasztani. Budapesti vagy vidéki kalandjátékaink segítségével felfedezhetitek a környező látványosságokat egy izgalmas verseny keretein belül, a történetetet követve oldhattok meg izgalmas feladványokat. Ezzel szemben a szállodai kalandjátékainkat egy vagy több napos közös elvonulásra ajánljuk, ahol az aktivitás részeként bevonjuk a szálloda különböző egységeit, illetve a környező lokációkból is válogatunk.

Aktivitás csomagunkat - melyről ITT írunk bővebben - szívesen azoknak a csapatoknak javasoljuk, akik a kültéri csapatépítőket preferálják. Programok tekintetében a lehetőségek tárháza végtelen. Választhattok az e-bike vagy a kajak-kenu túra között, SUP-ozhattok a Dunán, versenyezhettek a szabadtéren vagy akár egy főzőversenyen is részt vehettek.

A kikapcsolódást biztosító csapatépítő programok mellett szakmai tréningeket is igénybe tudtok venni szervezésünkben. Szakképzett trénereink a legkülönbözőbb területekre kínálnak hatékony megoldást néhány órás workshop vagy akár több alkalmas kurzus keretében. Retorika, vezetési technikák, mindfulness, meditáció, szervezetfejlesztés és tárgyalástechnikai tréning egyaránt szerepel a repertoárunkban.

Amennyiben felkeltettük érdeklődéseteket csapatépítőinkkel kapcsolatban keressetek minket a kapcsolat fülön található elérhetőségek bármelyikén!

HomeUnity, épüljünk együtt!

    190
    0