Keresés

Hogyan vették a cégek az akadályokat Covid idején - 1. rész Be Social

Frissítve: szept 27

Az elmúlt héten interjút készítettünk Ale Veronika HR tanácsadóval, aki a Be Social Kft. digitális ügynökséggel közös munkájáról, a COVID helyzet kezeléséről és annak megéléséről mesélt. A részletes interjút ITT érhetitek el, ebben a cikkben pedig összefoglaljuk a legfontosabb gondolatait a beszélgetésnek.



Miért Veronikával beszélgettünk?


Úgy döntöttünk, hogy indítunk egy cikksorozatot, ahol olyan emberekkel készítünk interjút akik közvetlenül érintettek voltak az elmúlt 1,5 során a COVID cégekre gyakorolt hatásanak kezelésében. Az interjúk sorát azért nyitottuk Veronikával, mert többször is tartottunk már csapatépítőt az általa segített Be Social Kft. cégnek és azt tapasztaltuk, hogy egy kiemelkedően összeszokott, vidám és energikus csapat dolgozik ott, ami a téli, kijárási korlátozásos hónapokban párját ritkította.



Veronika HR tanácsadással foglalkozik kifejezetten KKV-kra specializálódva. A Be Social Kft. pedig egy digitális ügynökség, ahol jelenleg 45 fő dolgozik, hibrid munkavégzésben.



Covid előtti időszak


2019-ben a Be Social Kft. dolgozói már vegyes munkavégzésben dolgoztak (home office és irodai munka vegyesen) a Covid előtti időszakban is. Mivel főleg online végezték a munkát és a folyamatokat, így számukra nem volt újdonság a teljes átállás, de még így is számos nehézséget tartogatott. Azonban a korábban bevált online működésből számos olyan gyakorlatot tudtak átmenteni a teljes home office időszakába is, amiknek nagy hasznát vették. Ilyenek voltak például a minden hétfőn megtartott közös all staff meeting, ahova bekapcsolt kamerával kellett csatlakozni, hogy lássák egymás arcát az emberek. Valamint a rendszeres one on one-ok a vezetősséggel, ahol fény derülhetett az esetleges problémákra.


Megérkezett a Covid, az átállás


Az átállással és az online működéssel nem volt gondja a cégnek. Ugyanakkor az első két hónap után már elkezdtek megmutatkozni az embereken azok a jelek, amiket sokan felfedezhettek a saját munkavállalóikon is. Fásultság, motiválatlanság és általános rosszkedv. A Be Social Kft. ezt egy egyszerű de annál hatékonyabb módszerrel, egy pulse felméréssel kezelte ebben az időszakban. A dolgozók mindennap kaptak egy kérdést “Hogy vagy ma?” és erre egy 1-6-ig terjedő skálán válaszolhattak a hangulatuktól függően. Kicsit olyan volt ez a rendszer, mint a Mc Donald’s ügyfélelégedettséget mérő terminálja. A dolog mégis működött és mind Veronika, mind a vezetőség számára hasznos volt ez az eszköz, mert látták a trendeket és a peak pontokat a hangulatváltozásokban. Ezeket nyílt kommunikációval, csoportos online foglalkozásokkal és az egyénekre szabott beszélgetéssekkel le is tudták reagálni. Így az első időszakot eredményesen tudták kezelni és már bizakodva fordult a nyárra a cég.



Második hullám és a kezelése


Az őszi időszak mindenki számára egy arconcsapást jelentett. A korábbinál jóval erősebben tért vissza a vírus és az emberek aggódtak a saját és rokonaik egészségéért, a munkájukért és a bizonytalan jövő miatt is. Mindezek mellé társult egy kötelező otthonlét, kijárási korlátozás és a rossz idő.


Ekkor még folytatták az önszerveződő foglalkozásokat a Be Social-nél, sőt még a karácsonyi bulit is online szervezték meg ajándékátadással egybekötve, ami nagy sikert aratott. Ugyanakkor érződött az embereken, hogy egyre jobban megviseli őket a bezártság és 2021-re kanyarodva úgy döntöttek, hogy külső segítséghez nyúlnak a szervezésben. Ennek az oka az volt, hogy úgy gondolták, ha vezetett programon vesznek részt, akkor még lelkesebbek lesznek az emberek.


Nagyon fontos pontja volt a beszélgetésnek, hogy nem csak az számít, hogy milyen programot szervezünk a dolgozóknak, hanem az, hogy érezzék a belefektetett energiát és a törődést.


Harmadik hullám - Online csapatépítők


A HomeUnity ekkor találkozott a Be Social-el, akik az online szabadulószoba modult próbálták ki még év elején. A játék annyira megtetszett nekik, hogy utána végigjátszották az összes formációt a portfólióból (valószínűleg az is hozzájárult ehhez, hogy sorra döntötték a rekordokat a kijutási idő tekintetében). Illetve fontos volt számukra az is, hogy rendszeresen legyenek ilyen közösségi események, ahol az emberek nem a munkáról beszélgetnek, miközben mégis csapatként dolgoznak. Ezek az alkalmak segítenek feltöltődni és erősítik a csapatöszhangot.



Tavasz végére a Be Social megnövekedett létszámmal és motivált csapattal tért vissza a teljes online munkavégzésről a hibrid rendszerre. Most pedig épp egy offline csapatépítőre készülnek a Balatonon. Ahhoz, hogy ilyen sikeresen vették az elmúlt év akadályait a fent említett módszerek (pulse felmérés, csoportos foglalkozások, céges karácsony, külső cég által szervezett online csapatépítők) mindegyikére és a korábbi évek alatt gyűjtött online tapasztalatra egyaránt szükség volt.


A beszélgetés végén megkértük Veronikát, hogy ha ki kellene emelnie egy területet, amin kiemelkedő nehézségekkel szembesültek, akkor mi lenne az? Az új munkaerő integrációja volt a válasz. Ha bármelyik cég bővült vagy vett fel új munkavállalót az elmúlt másfél évben, akkor valószínűleg ő is találkozott ezzel a problémával. Hogyan érezze magát valaki a csapat tagjának, ha nem is találkozik személyesen a csapattársaival? Hogyan építsen bizalmat, vegye fel a ritmust a munkahelyi közösség tagjainak beszélgetéseivel és úgy egyáltalán hogy kell online beilleszkedni egy közösségbe?




Mi sem találtuk meg a tökéletes megoldást ezekre a kérdésekre (egyelőre). De ahogy az interjúban is olvashatjátok nagyon sokat segít, ha legalább egy offline kontakt van, aki átadja az eszközöket, megmutatja az irodát (ha van iroda, mert sok cég ma már abszolút nélküle működik), és kicsit beszél a csapatról, személyes gondolatokkal megfűszerezve. Hasznos továbbá, ha rendszeresen tartanak a csapatok olyan online megmozdulásokat, ahol nem a munkán van a fókusz, mert ezek az események segítenek leginkább a szocializációban.


Nagyon köszönjük Veronikának az interjút, a Be Social csapatának pedig a sok közös élményt! Reméljük, hogy a jövőben lesz még lehetőségünk együtt dolgozni :)

46 megtekintés0 hozzászólás